Bemutatkozás









Az egyéni és a csapatversenyek első helyezettjei elnyerik a "CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 2017/2018. tanévi Egyetemi-és Főiskolai Bajnoka" címet, az I. II. III. helyezettek oklevél és érem díjazásban részesülnek. 

A Campus Sportfesztivál 2018. július 17-18. között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói számára.

A verseny célja a sport és a sportolás népszerűsítése, olyan közösségi esemény megteremtése, ahol a különféle oktatási intézmények szurkolói és versenyzői kapcsolatot tudnak egymással építeni! A Campus Sportfesztivál a Campus Fesztivál kapcsolt rendezvénye, mely összeköti a sportot és a szórakozást!

Az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények képviseletében azok a hallgatók vehetnek részt, akik legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben, illetve iskolarendszerű képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, továbbá, akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte a végbizonyítványukat a 2017-es évben szerezték!

Résztvevők 

  • Az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények képviseletében azok a hallgatók vehetnek részt, akik legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben, illetve iskolarendszerű képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, továbbá, akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte a végbizonyítványukat a 2017-es évben szerezték!
  • A 2017. évben végzettek is részt vehetnek a bajnokságban, a Campus Fesztivál bérletre, illetve kedvezményekre ők is jogosultak!
  • Az adott félévre a nevező intézménybe iratkozott (nappali, levelezős, esti távoktatásban illetve doktorandus képzésben résztvevő) hallgatók, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül.
  • Egy csapatban több intézmény hallgatói is részt vehetnek, ha mindenki megfelel a nevezési feltételekben megszabott követelményeknek! Ha egy csapatban jogosulatlanul szerepel egy vagy több játékos, az egész csapat kizárását vonja maga után!

Sportágak

  • Kispályás labdarúgás 
  • Strandröplabda 
  • 3X3 Kosárlabda
  • Tollaslabda (egyéni)

Igazolás

A beérkező sportolók indulási jogosultságát és a kísérők létszámát a Versenybíróság ellenőrzi. Ennek során a csapatvezetők

  • a nevezés alapján diákigazolvánnyal és személyi igazolvánnyal igazolják (az első mérkőzés előtt) a résztvevő sportolók személyazonosságát és a felsőoktatási státuszát, továbbá 
  • a már végzett hallgatók, versenyzők esetében diplomamásolat szükséges 
  • A sportolók egy nyilatkozatot töltenek ki, amely során tanúsítják, hogy a versenyen saját felelősségükre vesznek részt!

A résztvevőknek nyilatkozniuk kell egészségi állapotukról.

A verseny helyszínei

Regisztráció: A Debreceni Egyetem DEAC sporttelep
Versenyhelyszínek: a Debreceni Egyetem sportlétesítményei:

 

  • Labdarúgás: DEAC sporttelep műfüves pályái
  • Kosárlabda: DE sporttelep
  • Strandröplabda: DEAC Strandröplabda pálya
  • Tollaslabda: DESOK csarnok

Díjazás

Az egyéni és a csapatversenyek első helyezettjei elnyerik a "CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 2017/2018. tanévi Egyetemi-és Főiskolai Bajnoka" címet, az I. II. III. helyezettek oklevél és érem díjazásban részesülnek. 
A versenyzők és a csapatok sportáganként különdíj, oklevél és érem díjazásban részesülnek (részletek a sportágspecifikus kiírásoknál)

 

Valamint a következő értékű sportszervásárlási utalványok:

Kispályás labdarúgás

Díjazás:

1. 170.000 Ft értékű sportszerutalvány
2. 100.000 Ft értékű sportszerutalvány
3. 50.000 Ft értékű sportszerutalvány

 

3X3 Kosárlabda

Díjazás:
1. 80.000 Ft értékű sportszerutalvány
2. 40.000 Ft értékű sportszerutalvány
3. 20.000 Ft értékű sportszerutalvány

 

Különdíj: All-Star ötös, legértékesebb játékos

Strandröplabda Bajnokság

Díjazás:
1. 80 000 Ft értékű sportszerutalvány 
2. 40 000 Ft értékű sportszerutalvány 
3. 20 000 Ft értékű sportszerutalvány 
Különdíj: Legjobb férfi és legjobb női játékos

 


Tollaslabda Bajnokság

 

Díjazás:
1. 20 000 Ft értékű sportszerutalvány 
2. 10 000 Ft értékű sportszerutalvány 
3. 5 000 Ft értékű sportszerutalvány 

 

A szervezők segítsége a nem debreceni résztvevőknek

  • A résztvevők - a Debreceni Egyetem, a KFRTF valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói, illetve a debreceni lakosok kivételével - belépőt kapnak a Campus Fesztiválra
  • Azon csapatok tagjai, akik többségében nem a fentebb felsorolt intézmények hallgatói és nem helyi lakosok (kispályás labdarúgás 7 fő, strandröplabda 3 fő, 3X3 kosárlabda 3 fő) az egész csapat ingyen bérletre jogosult. 
  • A Debreceni Egyetem, a KFRTF valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói, illetve a Debrecenben állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező hallgatók kivételével a résztvevők számára ingyenes szállás lehetőséget biztosítunk 2 éjszakára (2018.07.16-17, vagy 2018.07.17-18), intézményenként maximum 60 főig a Debreceni Egyetem kollégiumainak egyikében
  • A szállásigényt a támogatott napokra minden arra jogosult személy http://www.campus-sport.hu/szallas oldalon jelezheti.
  • Azon jelentkezők, akik a kollégiumi szálláson szeretnének maradni a Campus Fesztivál idejére, ezen igényüket az előző évektől eltérően, közvetlenül a kollégiumnak jelezzék az alábbi elérhetőségen: klk.hotel@collegehostels.hu
  • A szállás hosszabbítása 2018. július 1-ig lehetséges, amennyiben ez nem történik meg a szobát nem áll módunkban tovább fenntartani. 


A Debreceni Egyetem, a KFRTF valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói valamint azon hallgatók, akik debreceni állandó lakóhellyel vagy tartózkodási rendelkeznek Campus Fesztivál bérletet kapnak

 

o ha a labdarúgócsapat, a 3x3 kosárlabdában, illetve strandröplabdában 1-8. helyen, tollaslabdában 1-4. helyenvégez

akik nem kerülnek a fenti élmezőnybe, de megvásárolják a nevezési díjon felül a bérletet  10.000 Ft-ért.

Költségek

A részvétel költsége egységesen: 2 500 Ft / fő
A verseny rendezési költségeit a Debreceni Campus Nonprofit Kft. biztosítja. 
A verseny rendezésén kívüli költségek (utazás, szállás, étkezés, stb.) a résztvevőket terheli. 
A befizetett nevezési díjat nem áll módunkban visszafizetni.

 

Határidők

Nevezési határidő: 2018. július 8. (vasárnap)
Nevezési díj befizetésének határideje: 2018. július 10. (kedd)
A nevezési díj befizetésének módja: átutalással a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. bankszámlaszámára: 
ERSTE Bank : 11600006 - 00000000 - 06799485.
Közlemény rovatban kérjük feltüntetni:  Campus Sportfesztivál részvételi díja - csapatnév megjelölése 

 

A határidők után beérkező nevezéseket a szervezőknek NEM áll módjukban elfogadni. 

A támogatott szállás lefoglalásának határideje: 2018. július 8.

  • A szállás lefoglalásának határidejét követően a résztvevőknek egyénileg kell a szállásról gondoskodniuk! Azon résztvevőknek, akik a rendezvény után is a kollégiumi szálláson szeretnének maradni a szállás lefoglalásának határideje 2018. június 1., amennyiben ez nem történik meg a kollégium csak a támogatott időszakra tud szállást biztosítani.

 

Nevezés

A rendezvény online rendszerén keresztül: www.campus-sport.hu (online jelentkezés)

Minden olyan kérdésről, amelyről jelen versenykiírás nem rendelkezik, a Campus Sportfesztivál Versenyprogramja, továbbá a sportágspecifikus szakszövetségi (MKOSZ, MLSZ, stb.) versenyszabályai a mérvadóak. 
Helyezések eldöntése: sportági szabályok szerint

Óvás

 

A verseny ideje alatt az óvási ügyeket- írásos bejelentés és az óvási díj egyidejű befizetése esetén Campus Sportfesztivál versenybírósága tárgyalja. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. 
Az óvási díj: 15 000 Ft.-, melyet a versenyt követő 1 órán belül kell írásban benyújtani.

 




Partnereink:



Támogatóink:
A Generali a Biztonságért Alapítvány a Campus Sportfesztivál kiemelt támogatója